viritsd-a-lovet.jpgA Direkt36, a Transparency International, a K-Monitor és a 444.hu az InterNews Alapítvány segítségével az állami és országgyűlési tisztségviselők vagyonosodásának ellenőrzésére hivatott vagyonnyilatkozati rendszer átláthatóságáért harcol.

Műhelyfoglalkozás. 2. rész

A vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos műhelyfoglalkozásról szóló beszámoló 1. része, a Kimaxolni a vagyonnyilatkozatokat. A 2 napos műhelyfoglalkozás a Független Média Központ szervezésében, a K-Monitor részvételével valósult meg.

Városi legendák keringenek arról, melyik nagyvállalkozó hogyan szerezte meg az első millióját. A „bűnös” hangzású első millió fogalmának tisztázására még kampány is indult. Az elsomilliom.hu oldalon vállalkozók mesélik el, hogyan szerezték első milliójukat. Teszik ezt azért, hogy bemutassák: lehet és kell is vállalható módon, erkölcsösen vállalkozni Magyarországon. A vállalkozói szektor vagyonainak átláthatóságát cégkeresők, gazdaglisták is biztosítják. A politikusok vagyonosodásának áttekinthetőségét elviekben a vagyonnyilatkozatok biztosítják a közvélemény számára. A vagyonnyilatkozatok, melyekben minimális adattartalommal, szinte alig kereshetően, kézzel kitöltötten, nem beazonosíthatóan jelenik egy egy-egy képviselő, államférfi, politikus vagy közigazgatási tisztségviselő vagyongyarapodása, illetve vagyonvesztése.

vagyonkereso.hu

vagyonkereso.jpgA kereshetetlen, összehasonlíthatatlan vagyonnyilatkozatok feldolgozhatósága érdekében indított portál a vagyonkereso.hu. Az oldal mögötti adatbázis az InterNews Alapítvány segítségével jött létre. A megvalósítást konzorciumban, a Direkt36, a Transparency International és a 444.hu végzi. Számomra az egyik legérdekesebb blokk Gyurcsik Vencel, TI- gyakornok előadása volt az elmúlt időszak vagyonyilatkozati botrányairól.

 

22/11: köddé vált ügyek

A rendszerváltás utáni botrányokra keresett rá Gyurcsik, kifejezetten a visszaélés lehetőségeit kutatva, újságcikkek alapján. Az 1990-es évektől egészen napjainkig tartó időszakban a 2010 utáni ügyeket találta meg részletesebben. Ennek csak egyik oka az internetes közeg frissek hírek iránti érzékenysége. A másik ok az, hogy jelenleg nincsenek olyan archivumok, adattárak, ahol jól dokumentálhatóan kereshetőek lennének ezek a tartalmak. Minden botrány alapvetően a mindenkori kormánypártokhoz kötődő ügy volt.

A leggyakoribb esetek, hogy nincs elég indokolható jövedelem családi ház építéséhez, luxusautó vásárlásához, nincs feltütetve az egyéb helyről szerzett jövedele, nincs ház, garázs, birtok vagy a családtagok vagyoni helyzete, vagyongarapodása nem indokolható.

Általános megállapítás, hogy az emberek, a közvélemény nem érzékeli egy-egy probléma nagyságrendjét, a téma fontosságát. A viszonylagos érdektelenség a politikusok esetlegesen indokolatlanvagyongyarapodásával kapcsolatosan Gyurcsik szerint egyrészt arra vezethető vissza, hogy 1990 előtt nem volt lehetőség a politikusok zsebében turkálni. Ráadásul azt gondolják az emberek, hogy nagyon magas a politikusok jövedelme. Alapvetően azok az ügyek „robbantak be’, értek el valós hatást, gondolkodtaták el az embereket, amelyekhez képi illusztrációkat tudtak kapcsolni. Ezek hiányában nem lehetett közel hozni egy-egy ügyet az emberekhez.

22 botrány vizsgálata alapján Gyurcsik kutatásai alapján meglepő a mérleg: 11 ügy végéről, lezárásáról nincs hír, nincs info, nem beazonosítható, hogy történt-e egyáltalán bármi hivatalosan. 8 lügy ezárult, ismert a végkimenetel, 3 pedig jelenleg is folyamatban van (köztük az alapítványos és a Pasa-lakóparkos ügy). A legjobb kifogások a vagyon eltitkolására vonatkozóan a betörőktől való félelem, a jövedelem eljótékonykodása és az elírás, feledékenység volt. A különdíjas magyarázkodást az alaptalan vádaskodás nyerte.

Beleköthetetlen magyarázat evör!

A beleköthetetlen, Number One magyarázatot a 2010-es választásokon győztes párt képviselői alkalmazzák szívesen: a szülői segítség viszi a pálmát az utóbbi években. Mivel a szülőknek nem kell adni vagyonnyilatkozatot, az ügy véget is ért, nem követhető a nyilvánosság számára. Gyurcsik szerint a megoldás az lenne, ha az adóbevallást és a vagyonnyilatkozatokat összevezetnék, és az adóhatóság vizsgálatot indíthatna hivatalból minden felmerült ügynél. A NAV egyedül Simon Gábor bécsi számlás ügyénél volt aktív. Az adóhatóság bevonása a vagyongyarapodási vizsgálatokba több országban is sikeresen működik egyébként.

0
Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 − 2 =