Generációváltás volt a témája a 2019-es BigmarketingDay-nek. Vas Dóra számol be a 2019. május 23-án megrendezett konferenciáról.

2019-ben immár harmadik alkalommal rendezte meg az RG Stúdió Kft. a BigmarketingDay Konferenciát, mely a dél-dunántúli régió legnagyobb kommunikációval foglalkozó rendezvényévé nőtte ki magát. Találkoztam pécsiek mellett bonyhádi, szekszárdi vállalkozókkal, marketingesekkel is, de érkeztek Bajáról, Villányból és Pécsváradról is az egész napos eseményre.

Az idei téma igazolta a nagy érdeklődést: a generációváltás állt a középpontban. Emellett a legfrisebb keresési szokásokról, a közösségi média trendekről, vagy éppen a női célcsoport megszóításának mesterfogásairól is hallhattak a résztvevők. Ami számomra nagyon érdekes és értékes volt: senki nem kütyüzött, minimális volt a ki-be mászkálás az előadások alatt és a fél- félórás előadásokat figyelmesen végigjegyzetelték a résztvevők. Annak ellenére, hogy pörgös volt a nap, nagyon kellemes, nyugodt volt a hangulat. Minden előadót tapssal jutalmazott meg a figyelmes hallgatóság.

Miról beszéltem a Generációváltás kihívásai és a kríziskommunikáció című előadásomban?

Előadásomban a generációváltás szerintem legfontosabb hatásaira, trendjeire hívtam fel a figyelmet. Szó esett a közösségi média kihívásairól, a trollok kezelésének nehézségeiről. Beszéltem az új típusú vásárlók jellegzetességeiről és az egyszer használatos vállalati kapcsolatok terjedéséról is.

A magyar viszonyok között nem ismeretlen rágalmazásról is megosztottam néhány gondolatot. Elmondtam, hogy a rágalmazottnak akkor is foglalkoznia kell a vádakkal, ha azok minden egyes szava hazugság. Minden ügyfél, üzleti partner, vagy munkatárs tájékoztatása ilyen esetben fontos feladat a jogi lépések megtétele mellett.