Ez egy nagyon egyszerű kérdés. A rövid válasz: SOHA. A posztból kiderül, hogy miért.

Nem ültem Szabó Kimmel Tamás és Lakner Dávid mellett, amikor a Magyar Nemzet Kultúrgrund rovatának készített interjú kapcsán találkoztak (Színészként nem Sorossal kell foglalkoznom). De minden interjúalany azt szeretné, ha az összes interjúja jól sikerüljön. Okosat, értelmeset mondjon, persze frappánsan. Legyen természetes, adhassa önmagát. A mentegetőző Szabó Kimmellel, ellenségesen kérdező Lakner Dáviddal készített interjúban ez nem jött össze. Mindegy, hogy mit gondolunk a Pappa Pia című filmről, Vajna Tímeáról, Andy Vajnáról, vagy éppen Szabó Kimmel Tamásról, Lakner Dávidról, kivel szimpatizálunk és kivel nem. Mint rengeteg közszereplésnél, itt is ugyanoda jutunk vissza: rendes médiafelkészítés nélkül nem engedjük interjúhelyzetbe az interjúalanyt. Nézzük azt a részletet, ami szinte külön életet kezdett élni ebből az interjúból (az interjút Lakner Dávid készítette, ő a kérdező a következő idézetben)

– LD: Ellentmondásos ezért is Vajnáék megítélése, hiszen hagyják és segítik megszületni a fontos és jó filmeket, amik aztán tarolnak a különböző nemzetközi díjkiosztókon. Ott vannak viszont Vajna bizniszei vagy épp médiaprojektjei, ahol nem épp a „hagyjuk szabadon létezni” elv látszik érvényesülni. És teljesen nem is válnak külön ezek a dolgok, hiszen például a Pappa pia mögött is ott áll a TV2 vagy az Origo.
– SZKT: Rendkívül összetett kérdés, és persze nem is láthatok bele minden folyamatba. Nekem egy tapasztalatom van Vajnáról: munkát kínált, amit igyekeztem a legjobb tudásom szerint elvégezni. Eközben pedig egy rossz szava nem volt hozzám. Persze ugyanolyan adófizető állampolgár vagyok, nekem sem mindegy, mire költik a pénzem. Nagy súly is volt a vállamon, hogy egy egymilliárdos filmben főszerepet vigyek. De nem az a dolgom színészként, hogy elszámoljak a Soros-propagandáról. Megvan arról is a véleményem, de nincs ebben döntési kompetenciám. Azt, hogy mit gondolok az Origóról vagy a TV2-ről, kategorikusan függetlenítem attól, hogy a filmalap milyen jó munkát végez. És végre van lehetőség élvezni a szakma adta lehetőségeket.

– LD: És nem történik az, hogy megvan ugyan a véleménye, de inkább nem hangsúlyozza, hogy meglegyen a következő filmszerep is, és hogy ne a politika alapján ítéljék meg?
– SZKT: Nem a következő filmszerepért nem hangsúlyozom, hanem mert a kettőnek semmi köze egymáshoz. Ha arra kíváncsi, megalkuvó alkat vagyok-e, vagy forradalmár, akkor arra azt felelem, hogy forradalmár. És persze ha a miniszterelnök keres meg, hogy játsszam el őt, nem fogok rábólintani. Nem az a helyzet, hogy nem gondolok ezekről a dolgokról semmit, de függetlenítem a filmalap ajánlataitól. Vajna ilyen szempontból egy teljesen liberális ember. Ugyanúgy elmondhatom a véleményem, meg is kérdezi, és nem feleli azt: jó, akkor te holnaptól nem dolgozol nálam.

Az interjúalany szerinti tökéletes interjút általában egyetlen aprócska zavaró tényező szokta elrontani: az újságíró. Hülyeségeket kérdez, állandóan azon pörög, ami őt érdekli (illetve azon, amire az olvasói kíváncsiak), átszűri magán elmondottakat, sőt, kiemel és bizonyos dolgokat fontosnak tart (az interjúalany szerint a legjobb és legfontosabb mondatokat dafke kihagyva…).

Vannak remek újságírók, akik őszinte kíváncsisággal és szinte minden előítélettől mentesen vezetik a beszélgetés fonalát: borítékolható, hogy az interjúalany előbb-utóbb megnyílik, kötetlenebb, nyugis légkörben az eredeti közlési szándék “átjön”. Az újságírónak is mindig van véleménye (akár a devizaárfolyam, a molekurális gasztronómia, a mellplasztika vagy éppen Andy Vajna új filmje a téma) de jó esetben képes arra, hogy nyitottan meghallgassa az interjúalanyt. És vannak olyanok, akik nemhogy oldanák a feszültséget, hanem az interjúalany számára esetleg kellemetlen hangvételben, támadó kérdéseket tesznek fel. Ebből a feszültségből félresikerült mondatok is kikerekedhetnek.

Bárhogyan is történik, egy interjú (amiről nyilván hangfelvétel készült, feltehetőleg az interjúalany hozzájárulásával) és az újságíró nem másítja meg annak a tartalmát: nem tiltható le. Egyetlen cikk nem okozhat akkora kárt, mint a letiltás körüli hajcihő (mint jelen esetben is).

Reputációs kár az ügynökségnek is

Ez az interjú (és benne a néhány szerencsétlen mondat) sokkal több emberhez eljutott, mint normál esetben történt volna. A letiltás kísérlet ténye ráadásul még érdekesebbé tette, felnagyította ennek az interjúnak a jelentőségét.

A fiatal, kameraképes, kellemes megjelenésű Szabó Kimmel Tamás személyes márkája komoly sérülést szenvedett. Most minden magyar rendező, producer (és néző) tudja, Szabó Kimmel Tamás az a színész, aki nem játszaná el Orbán Viktort – egy színésznek sem áll jól a skatulya.

Nyilván a pr ügynökség is nagyon nehéz helyzetben van, nem irigylem most a film pr-ját szervező csapatot. Nagy higgadtság kellett volna ahhoz, hogy hátralépjenek egy ilyen esetben és ne próbálkozzanak menteni a menthetőt.

Médiafelkészítés, talent menedzsment

A poszt végére kívánkozik a megoldási javaslat. Mit kellett volna tennie az ügynökségnek? Rá kellett volna szervezni erre az interjúra, még a megjelenés előtt (azonnal) további megjelenéseket: amiben Szabó Kimmel a Magyar Nemzetben megjelent válaszainál sokkal ütősebben, emlékezetesebben fogalmaz. Meg lehetett volna toldani azzal, hogy mindegyik interjúban következetesen kitér arra, kit nem alakítana. Ez esetben a több hasonló interjú között elveszítette volna ez az interjú a különlegességét, egyediségét.

A legjobb megoldás természetesen a megelőzés lett volna: sokkal jobban és alaposabban fel kellett volna készíteni a főszereplőt egy médiatréningen. Attól, hogy valaki színész és szépen beszél a kamerába, intelligensen tud mosolyogni, akár élő adásban is, korántsem biztos, hogy egy újságíróval jól elboldogul. Rettenetesen sajnálom, hogy ez a tehetséges fiatalember most a saját bőrén tapasztalta meg: az interjúhelyzetet is tanulni kell, pont úgy, mint egy szerepet. Bár mostanában mintha többen próbálkoznának talent menedzsmenttel, Kende-Hofherr Krisztához hasonló nagy tudású, vérprofi szakemberek kellenének még a művészek személyes márkaépítésének segítésére. Nemcsak a tökéletesen összerakott Liptai Claudiának, Tillának vagy Hajós Andrásnak van szüksége pr-osra. Kevés az ügynökség, kevés az ezzel foglalozó szakember, kevés az erre vonatkozó megosztott tudás. Ebből pedig ilyen vacak helyzetek lesznek.

Peace, drága kommentelők, ne szedjétek szét se a Pappa Piát, se Szabó Kimmel Tamást. A tanulság csak annyi, hogy menjen el mindenki egy kiadós, többnapos médiatréningre, és nemcsak akkor, ha Andy Vajna filmjében szerepet vállal.