A Kríziskommunikáció Meetup csoport hagyományainak megfelelően ismét több nézőpontból jártunk körül egy kríziskommunikációs témát. A 16. est témája a pánik, minden veszélyhelyzeti kommunikáció során figyelembe veendő szempont és kulcstényező volt.

A katasztrófakommunikáció jellegzetességei

A természeti katasztrófák és tömegszerencsétlenségek kommunikációja nagy körültekintést, alaposságot és a bevált protokollok követését igényli. A klasszikus vészhelyzeti kommunikáció egyrészt a katasztrófa helyszínén történő személyes, közvetlen tájékoztatást, másrészt a médián keresztül megvalósuló közvetett tájékoztatást jelenti.

A szóvivő szerepe

A szóvivő kiemelt szerepet tölt be a katasztrófakommunikációban. A szóvivő közvetíti ugyanis a hivatalos híreket. Az általa átadott hiteles információk kiemelkedő fontosságúak minden katasztrófahelyzetben, hiszen a sérülteket, károsultakat, túlélőket és még veszélyben lévőket tájékoztatni kell ahhoz, hogy életüket és értékeiket menteni tudják. Sok esetben éppen az okoz további veszélyhelyzetet vagy a veszélyhelyzet elmélyülését, illetve károkat, ha az információk nem a kellő gyorsasággal, vagy nem pontosan, vagy nem hiteles forrásból származóan érik el a közvéleményt.

Egy katasztrófahelyzetben az első órákban nagyon kevés információt lehet közölni, hiszen sokszor a mentésben résztvevők, a hivatalos szervek sem tudják pontosan azt, hogy mi történt. Ebben a kommunikációs űrben minden információ felértékelődik. A legkisebb új információmorzsa is nagy nyilvánosságot kaphat. A hivatalos információáramlás megakadályozhatja a fals hírek terjedését, a pánik kialakulását és az információhiányból fakadó további kommunikációs zavarokat.

Kríziskommunikáció Meetup 16. est hallgatóságA XVI. Kríziskommunikáció Meetup részletes programja

Pazar program, 2 előadás és egy helyzetgyakorlat várja a meetup résztvevőket.

18.00-18.45 A szavak hatalma: Válság, krízis, katasztrófa, pánik.
Szabó Krisztina egyetemi tanársegéd, BME Filozófia és Tudománytörténeti Tanszék

18.45- 19.15 Kommunikáció pánikhelyzetben: mit mondjon a szóvivő?
Dobson Tibor, tűzoltó dandártábornok a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke

19.15-19.45 Stressz pánikhelyzetben

Bakos Anikó fogorvos, Nicodental túlélési tippjei

Fontos, hogy az esten a pánikkal járó katasztrófa-, vagy válsághelyzetek kommunikációjáról lesz szó, kommunikációs szakembereknek, diákoknak lesz a legérdekesebb.

Összegzés az estről

XVI. Kríziskommunikáció Meetup: Pánik  A meetup-esten kiváló előadásokat hallhattunk felkészült előadóinktól.

A Kríziskommunikáció Meetup csoport következő eseményeiért iratkozzon fel eseményértesítőnkre! Eseményértesítőt kizárólag akkor küldünk, ha új meetup-estet hirdetünk meg.

    0
    Comments

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    öt × 2 =