Iskra népszerű plus size fehérneműmodell, aki nem rejtegeti bájait Instagram profilján és fotózásokon sem. Egy tavalyi nyaralós fotójával kapcsolatos az alábbi történet, mely jól példázza, hogy a trollokat nemcsak azzal lehet elhallgattatni, ha egyszerűen tudomást sem veszünk a létezésükről.

Iskra egy nyaralós fotóját posztolta az Istagramra. A szinte megszokott pozitív visszajelzések közé most bekeveredett néhány troll is. Egyikük nemes egyszerűséggel „kövér tehén”-nek nevezte Iskrát. Emellett nemcsak, hogy a plus size modellkedés értékét vonta kétségbe, hanem azt is kifejtette: mindenkinek abba kellene hagynia a McDonalds -ba járást. A hibátlan, emocionális töltetét káromkodással is kifejező kommentelő álláspontja határozott: értéktelennek véli Iskrát, aki azzal szerez rajongókat, hogy túl sok chipset eszik.

A trollok (itt: body-shaming trollok) ellen a közösségi médiában a „Ne etesd a trollokat! hozzáállást javasolják a legtöbben. A trollokkal szembeni passzív hozzáállás lehet a legtöbb esetben a sikeres stratégia trolltámadás esetén, hiszen így pont azt az extra figyelmet nem adjuk meg, amire titkon vágyik. Erre a stratégiára hívja fel a figyelmet Veszelki Ágnes is egy gyakran idézett és kiváló cikkében, amely a Trollfoci trollkodásával foglalkozik.

Iskra egy sokkal erősebb módszert választott a trollok elűzésére, a visszatámadás mellett döntött. A gondosan kivitelezett, az Instára feltöltött megkomponált 2 posztja (egyik fotón chipsek veszik körül a testét, a másikon chips-et eszeget) rövid idő alatt a Mashable -ra röpítették Iskrát.

A szinte bizarr kreatív kompozíciójú fotókhoz bűnbánó, a két kommentelőt megszólító bocsánatkérés is társult. Iskra válaszai, illetve provokatív fotói sokkal szélesebb közösséghez eljutottak, mint egy átlagos Insta-posztjai (103 ezer, illetve 106 ezer like), töménytelen Facebook-megosztás, sok, Iskrával és a válaszával foglalkozó cikk: hatalmas publicitást biztosítottak, rendkívül rövid idő alatt a számára.

Iskra példája igazolja, hogy a méltó, megszégyenítő visszavágás is lehet jó stratégia. Mivel a troll végső soron figyelemre vágyik: az ellentámadással megadjuk neki ezt az extra figyelmet, miközben a teljes közösségnek kifejezhetjük véleményünket, üzenhetünk nekik. A harcos kiállás számunkra is extra, pozitív visszajelzést adhat, hiszen csodálóink szemében ez bátorságunkat jelképezheti.

Iskra válasza tökéletesen illik ahhoz a hozzáálláshoz, amit munkája és egész élete során megvalósít: felvállalja magát (Iskra egyik bugyimodellje pl. az Aerie Realnak, mely photoshopolás nélkül mutatja be fehérneműit a nagyközönségnek). A manapság szinte forradalmi szépségeszmény-váltásnak, ami a plus size modellek elfogadottsága is jellemez, Iskra rögvest egyik forradalmárává lépett elő.

Ui. Ja, ez volt az a bikinis fotó, ami kiváltotta a gúnyolódást.

0
Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hét − négy =